A fogsor készítés utolsó lépésével, vagyis a végleges fogmű átadásával nem ér véget sem a páciens, sem a fogorvos munkája. A legnagyobb teher és felelősség persze ilyenkor az előbbit, vagyis a fogsor viselőjét terheli, hiszen a kivehető pótlást ápolni, gondozni és tisztítatni kell ahhoz, hogy tartósan és megfelelően elláthassa a feladatát.
A kivehető protézis ápolása.
A protézis átadásakor a fogorvos igyekszik minden pácienst a lehető legfontosabb információkkal ellátni, hogy a használat során semmilyen probléma ne merüljön fel. Vannak hasznos tanácsok a műfogsor viselésével kapcsolatban és persze ötletek arra, hogy miképp óvhatjuk meg a protézist, azonban az egyik legfontosabb feladat a fogmű hatékony tisztítása.
Az egyik legfontosabb alapelv az, hogy a protézist a lehető legtöbb alkalommal meg kell tisztítani a szennyeződésektől. Étkezések után a minimum az, hogy le kell öblíteni folyó víz alatt, de ha van lehetőségünk, már ilyenkor is érdemes fogkrémet és a fogkefét használni az óvatos sikáláshoz.
Bár étkezések után opcionális, lefekvés előtt szinte kötelező az előbb említett fogkrém és fogkefe, hiszen a lepedékek és a fogkövek a kivehető pótláson is megtelepedhetnek. Ilyenkor pedig nemcsak a fogmű állapotát, de a száj flórájának megváltozása miatt az egészségünket is kockázatjuk.
Alapos fertőtlenítés legalább hetente egyszer.
Hetente legalább egyszer, de lehetőség szerint akár minden nap érdemes speciális kémiai hatású fogsortisztítót használni a tökéletes fertőtlenítés érdekében. Ezek a tabletták hatékonyan távolítják el a szennyeződéseket és elpusztítják a veszélyes baktériumokat, gombákat.