Magyarországon több mint félmillió páciensnek van kivehető protézise, és szinte mindegyikük szeretné valahogy stabilizálni az eszközt. Sokan kényelmetlennek, idegennek érzik a pótlást, ami mozoghat, billeghet, valamint nemcsak étkezéskor, hanem mosolygáskor és beszélgetéskor is elcsúszhat a helyéről.
Stabil fogsor készítés implantátummal.
A stabilitást kereső páciensek azonban fellélegezhetnek az implantátumok megjelenésével, hiszen a fogászati technológia a műgyökér segítségével újfajta megoldást kínál a kivehető pótlások rögzítésére. Eddig a protézisek tulajdonosainak el kellett fogadni azt a tényt, hogy a tökéletes műfogsor képes a helyén maradni, és hogy legfeljebb ragasztóval segíthetünk rá a tartásra.
Műgyökér beültetés.
A műgyökér beültetése azonban alapvetően változtatta meg a választási lehetőségeket, ráadásul a fogsor készítés folyamatát csak kisebb mértékben befolyásolja az új módszer. Az implantátum beültetésével, majd gyógyulási idővel folytatódó munkafolyamat után szinte minden ugyanúgy működik, ahogy az általános protézis esetén: a mintavétel próbák, majd a végleges eszköz átadása követi.
A műfogsort a mostani fogászati állás szerint kettő vagy négy implantátummal is rögzíthetjük. A páciens döntése mellett a csontállomány mennyisége és minősége szólhat bele a választásba, hiszen négy műgyökeret csak megfelelő csontmennyiség esetén lehet beültetni.
Protézis két implantátummal.
A protézis azonban két implantátummal is tökéletesen tart, ilyenkor pedig általában OT Cap-et, egy patenthoz hasonló struktúrát használnak a kapcsolat megteremtéséhez. A szerencsésebb helyzetben lévők négy implantátumot is igényelhetnek, amivel már tényleg tökéletes a tartás; ezt a rendszert leginkább egy mezostruktúrával, vagyis egy fémvázzal kapcsolják a kivehető pótláshoz.