A kivehető műfogsorok azoknak a pácienseknek jelentenek tökéletes (és egyedüli) megoldást, akiknek a fogászatok már nem tudnak fix fogsort készíteni. Számos oka lehet annak, hogy valakinél csak ez a megoldás marad hátra, de az egészségügyi tényezők mellett az anyagi szempontok is gyakoriak.
A kivehető fogpótlás a legolcsóbb
A protézis a legkedvezőbb árú pótlások egyike, amely attól függetlenül, hogy olcsónak számít, képes visszaadni a páciens rágását és beszédkészségét. Azáltal, hogy az eszköz esztétikus megoldást nyújt a foghiányra, valójában jelentős mértékben növeli a beteg komfortérzetét is.
A műfogsor nem rögzül fixen a szájban (szemben a híddal vagy az implantátummal), azonban a kiváló pótlás titka épp abban rejlik, hogy akár ragasztás nélkül is tökéletesen megáll a helyén. Kétfajta protézist különböztethetünk meg: teljes protézist akkor csinálnak, ha a páciens mindegyik eredeti fogát elveszítette már; a részleges protézis meglévő eredeti fogak mellé kerül kiegészítő elemként. Előbbi a tökéletes lenyomatvétellel és a szájüreg fizikai sajátosságának segítségével marad a helyén, míg utóbbit általában fémkapcsok rögzítik a megmaradt fogakhoz.
A cél azonban mindkét esetben ugyanaz: a fentebb már említett három szempont (rágás, beszéd, esztétikum) segítségével visszaadni a páciensnek a teljes értékű élet lehetőségét. A kivehető pótlások megtervezésekor és elkészítésekor a fogászatok figyelembe veszik a funkcionális, élettani és esztétikai szempontokat, azonban a legfontosabb mégis mindig az, hogy a fogsorral eredményesen lehessen rágni, őrölni, és hogy a páciens megfelelő rágónyomást tudjon kifejteni az eszközzel.
A tökéletes protézis kényelmes.
A tökéletes protézis nem akadályozhatja a szájképletek működését sem, emellett óvnia kell a nyálkahártyát is, valamint a nyelv mozgását és a beszédet sem zavarhatja.
A fogászatok és a fogtechnikusok arra is ügyelnek, hogy a pótlás esztétikai szempontból is illeszkedjen az arc harmóniájához, és hogy az a lehető legtermészetesebb fogazat benyomását keltse. Az esztétikus fogsor minden esetben élethű, és elkészítésekor szem előtt tartják a természetes fogak színét és állását, hiszen ezek együtt alkotnak az arccal együtt harmonikus egészet.
A modern technológiának köszönhetően pedig ma már a teljes kivehető pótlásokat is lehet stabilizálni, és számos megoldás létezik arra, hogy a páciens egy életre elfelejtse azt, milyen érzés mozgó, billegő fogsorral élni.